Mindenki ismeri a példát: a sörös üveg félig van. Van, aki ezt úgy interpretálja, hogy sajnos a fele már nincs és dühöng, van olyan, aki pedig úgy, hogy de jó, még a fele megvan és boldog.
Clinical Psychological Science nevű újságban megjelent egy olyan írás, mely szerint a vizsgálatba bevont 103 pár egyik tagjának döntéseit befolyásolta az, hogy a pár másik tagjának bizonyos eseményekről pozitív, vagy negatív gondolat jutott-e eszébe. A cikk szerint a döntéseinket, az életvitelünket, a változásinkat, befolyásolják a környezetünkből ránk ható negatív, vagy pozitív gondolatok, valamint, hogy ezek révén még akár idős korban is képesek vagyunk jó, vagy rossz irányba változni.
A kimondott szó, gondolat felelősség. Hat nem csak magam, hanem a környezetem egészségére is. A helyzet adott, a helyzetben való viselkedés és gondolkodás szabad. Ami jön fogadjátok, ami megy engedjétek. Ez egy keleti gondolat.
Leggyakoribb egészségügyi kihatás, hogy a negatív gondolatok depressziót, pszichoszomatikus betegségeket (bélgyulladást, bőrgyulladást, fekélyt, asztmát stb.) válthatnak ki. A pozitív gondolatok pedig fokozzák a kreativitást, a teljesítőképességet, az erőnlétet, az aktivitást, a gyógyulási folyamatokat, egyáltalán a boldogságérzetet. A komplementer medicina csakis a pozitív gondolatokat tudja alkalmazni a gyógyítás érdekében.
Rajta kell kapjuk magunkat a negatív gondolatokon és azokon lehetőség szerint változtatnunk kell: erőszakot tartalmazó, sértő, kritikus, kételkedő, irigykedő, haragos gondolatok, stb.
A pozitív gondolatok pedig gyógyulást támogatják: bizalomról szóló, szeretetet sugárzó, megbocsátó, önzetlenséget, nyitottságot sugárzó gondolatok stb.
Mit tegyünk tehát? Néhány egyszerű ötlet, meditáció a pozitív gondolatok fejlesztésére.
Gyakorlom azt, hogy a rám váró eseményeknek milyen pozitív kimenetele lehet. Ezt vizionálom gyakran és valóban gyakoribbak a pozitív kimenetelű események.
Nem adom fel a céljaimat könnyen, összefoglalom, hogy hogyan vagyok képes bármit elérni.
Akkor is mosolyt küldök, ha mások morcosak.
A problémákra, legyenek akár milyen nagynak tűnők, kihívásokként tekintek.
Az élet egyedi csodája vagyok, mint mindenki más, nekem is megvannak a saját értékeim.
A nehéz helyzetekben, krízisekben sokszor külső tanácsadó, pozitív gondolkodáshoz értő pszichológus, vagy orvos tanácsa lehet szükséges. A gyógyulás folyamatához ez legalább annyira fontos, mint hogy mit eszünk, mennyit mozgunk és hogy a fogainkat rendbeszedetjük-e.
„A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk, és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A „positum” latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem szolgál, és nekem segít, még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Elfogadjuk, ami van, és aztán továbblépünk.” Kurt Tepperwein