Triatlonversenyző voltam, egészséges életet éltem, nem ismertem a testi nyomorúság semmilyen válfaját. Tavaly novemberben épp készültem egy nemzetközi versenyre, amikor két kínai oltás után harmadikként felvettem a legnépszerűbb amerikai Covid-oltást. Az általános állapotomban olyan drasztikus negatív változás következett be, amit soha senkinek nem hittem volna el, ha ezzel riogatott volna. Az oltás után másnap reggel elindultam a szokásos futásedzésemre, de néhány perc után fel kellett adjam, mert a lábaim megmacskásodtak, semmi erőm nem volt futni. Azóta izommerevedések, fájdalmas izomgörcsök lépnek fel. Folyamatos ízületi fájdalmaim vannak, bizonytalanul járok. A következő napokban úgy gondoltam, hogy ha nem tudok futni, akkor próbálok kerékpározni, de az sem ment. Gondoltam, hogy marad a séta, de akkor omlottam össze igazán, mert sétálni sem bírtam.
Lelkileg depresszió, apátia, rosszalvás, pánik vett erőt rajtam, hallucinációim lépnek fel. Beszédzavaraim lettek, nyelvem nem forog megfelelően. Ezek a tünetek több mint fél év elteltével ma is tartanak, az egyetlen enyhülés, hogy újonnan valamennyit tudok sétálni. Hasam az evéstől függetlenül óriásira puffad, mindenféle diétákat próbáltam, de egyik sem vált be. Toroktáji, mellkasi nyomást, szorítást érzek, nem kapok levegőt, ténylegesen fulladok, egész nap erősen cseng a fülem, talán ez a legnagyobb szenvedés. A bőröm testszerte megdagadt, a napfénytől még inkább olyanná válik, mintha allergiás lennék, így nem merek kimenni a napra. Menstruációm teljesen felborult, hónapokig nincs, majd extrém erős és hosszú.
Vizesedések léptek fel a lábamon, kezemen, hasamon, de máshol a bőrömön is. Úgy érzem, hogy allergiás vagyok sok mindenre, ételekre és külső porokra, anyagokra. Nem ismerek magamra, mert a korlátozottságom egyik pillanatról a másikra alakult ki és korábban soha semmilyen formában nem volt számomra ismert. Az orvosok csak széttárják a kezüket. Állítólag minden vizsgálati eredményem jó, már csak azt nem mondják, hogy szimulálok. Én magam pedig sem járni, sem gondolkodni nem tudok és tele vagyok egy seregnyi panasszal és aggodalommal.
Kedves Hölgyem! Beszámolójából nyilvánvaló számomra, hogy az oltás alakította ki ezeket a nagyon színes, életminőségét megrontó tüneteket. Nincs egyedül a betegségével, de sokaknak ezek egy-egy része alakul ki csupán és rövidebb ideig, míg másoknak előfordulnak súlyosabb mellékhatások is. Mint tudjuk, a Covid-járvány veszélyeire hivatkozva be nem fejezett állat- és klinikai kísérletek ellenére kísérleti szerekként hozták forgalomba ezeket a szereket, orvosok által nem ismert összetételben, így az ilyen mellékhatások kapcsán viszonylag kevés a biztos tudásunk, mi magunk is csak a saját tapasztalatokra építhetünk.
A szervezet reakcióit az oltás szinte átprogramozta, így a legszükségesebb eljárás ennek a programnak a kiiktatása.
Könnyen felszívódó enzimeket nagy adagban, erős antioxidánsokat (mint N- acetil cisztein, glutation, intravénás C-vitamin, cink), bélflóra-helyreállítókat (pro- és prebiotikumokat) és a szervezetet áthangoló gyógyszereket, más mikrodózisban, erősebb hatású gyógynövényeket adunk ilyenkor (mint andrografis, artemisia, fenyő, illóolajok). Diétában semmi olyan nem jó, ami terhel bennünket, viszont jó a meleg, a kis mennyiség, az alapos rágás, a könnyű növényi, a folyékony, a leves.
Tudjuk, hogy a mozgás antioxidánsokat termel a szervezetünkben, így bármennyire nehezen megy, ezt erőltetnie kell.
Sok folyadékra, légzőgyakorlatokra van szüksége. Semmiképp ne veszítse a reményét, hiszen látjuk más betegeken is, hogy az oltások hatása, vagyis a mellékhatások kopnak, rossz nyelvek szerint ezért erőltetik az újabb és újabb oltásokat.
Megjelent a Természetgyógyász Magazin 2022 augusztusi számában.