Tamasi doktor válaszol:
Kedves Doktor úr!
2016 óta ismeri ízületi bajaimat, tudja azt is, hogy 70 éves vagyok, ennek ellenére nagy tanyai állattartó gazdaságomat most már jól el tudom látni. Azt is tudja, hogy az ön által javasolt diétaváltoztatás és a természetes anyagokkal való kezelések hatására sokízületi gyulladásaim, magas gyulladásfaktoraim megszűntek, a reumatológiai gyógyszeres kezelést abba tudtuk hagyni, ha nem erőltetem meg az ízületeket, akkor a természetes szerekkel az autoimmun-folyamat nyugalomban van és viszonylag kiegyensúlyozottan élem életemet… eddig. Most, hogy a bajok ne járjanak egyedül, megcsípett egy kullancs. Miután megtaláltam a kullancsot, elmentem orvoshoz, hogy szakszerűen kivegye. Sajnos kifogtam és nem tudta rendesen eltávolítani, hanem beletört a feje, és sok maszatolás és roncsoló csipkedés után bár úgy tűnt, hogy végül mégis kivette a kullancs fejét, a csípés helyén a következő napokban gyulladás alakult ki, tipikus körkörös határokkal és duzzanattal, ami növekedett. A körzeti orvos azt mondta, hogy orbánc, és antibiotikus kezelést írt fel. Azóta bizonytalan panaszaim vannak, erőnlétem csökkent és persze aggódom. Mi a teendőm?
Kedves Uram!
Sajnálom az esetet. Sokszor tapasztalom, hogy a kullancs valahogyan könnyebben megtalálja a sokízületi betegeket, de lehet, hogy csak arról van szó, hogy egyforma gyakorisággal csíp meg mindenkit, és a sokízületi beteg ellenállóképessége gyengébb, így fogékonyabb a kullancs által terjesztett fertőzésekre. Persze olyan eseteket is látok, hogy a nem megfelelően kikezelt kullancscsípés nyomán kialakul a sokízületi gyulladás. Mindenestre e két kórfolyamat gyakran együtt jár, és egyik rontja a másikat. Ugyanakkor ne keseredjen el, hiszen még időben van a kezelése, és remélhetőleg sikerül leküzdeni a fertőzést.
Sajnos a kullancscsípés egyre gyakoribb, hiszen nincs átfogó rovarirtás ellene, és azt is tudjuk, hogy a kullancsok egyre többféle kórokozóval és egyre nagyobb arányban fertőzöttek. Hosszú időn át csupán az volt ismert, hogy a kullancs agyvelőgyulladást és Lyme-kórt (vagyis Borrelia-fertőzést) okoz. Ma már tudjuk, hogy számtalan baktériumot, vírust és parazitát terjeszt, melyeket sajnos rutinszerűen esetleg nem is vizsgálnak. (Babesia, Bartonella, Erlichia, Ricketsia, Coxackie, EBV, Parvovirus, Mycoplasma stb.) A csípés után maradó bizonytalan tünetek utalhatnak csupán arra, hogy nincs minden rendben, és vizsgálatokra, valamint kezelésre van szükség.
Fontos, hogy ha megtaláltuk a kullancsot, akkor minél hamarabb szakszerűen eltávolítsuk. Ez azt jelenti, hogy jó, ha rendelkezünk kullancscsipesszel, amit egyébként a patikákban lehet kapni, és úgy húzzuk ki a kullancsot, hogy lehetőleg a feji és ormányrésznél csíptessük meg finoman a csipesszel, a potrohát, amelyben a kórokozókat tárolja, ne nyomjuk össze, és a bőrön sátorszerű képletet alkotva lassan merőleges irányba húzzuk ki. Ilyen technikával rendszerint az eljárás sikeres, és ha időben tesszük, akkor van rá esélyünk, hogy még ha fertőzött volt is, akkor sem tud bennünket megfertőzni.
A kullancsfertőzéseknek nincs jobb gyógymódja, mint az időben folytatott, sokszor kíméletlen antibiotikus kezelés, mert ha ezt nem kapjuk meg, akkor a kórokozók befészkelik magukat testünkbe, és olyan immunfolyamatokat indíthatnak el, amely már nehezebben befolyásolhatók. Bizonyosan szükségesek a növényi táplálkozás, a nagy adagú vitamin- és enzimkezelés, a gyógynövények hatóanyagai a folyamat megállítása érdekében, de mindezek a jól megválasztott antibiotikus kezelések után, illetve mellett. Javaslom, hogy a gyógyszeres kezelést folytassa annak végéig, és utána térjünk vissza személyes találkozáskor az ellenálló képesség maximálását célzó természetes anyagokkal és diétával történő megújított kezelésre. Ön ezt is szépen meg fogja oldani, mint az összes eddigi előrehaladását.
Üdvözlettel: Dr. Tamasi József
Forrás: Természetgyógyász Magazin