Évtizedek óta végzek táplálkozási tanácsadást és rengeteg tapasztalatom gyűlt össze gyulladással küzdő betegek helyes és helytelen diétájával kapcsolatban. A gyulladás a szervezetünk egyik alapvető kóros reakciója a hibás életmódra és gondolkodásra, szinte mindennapos problémát okoz akár egyszerű pattanásról vagy súlyos bélgyulladásról van szó. Ebben az írásomban bemutatok több mint 10 kerülendő és több mint 10 az egészséget támogató élelmiszert.
Elöljáróban annyit, hogy a gyulladások nem véletlenül, nem a sors csapásaként, vagy csupán a kórokozók támadása miatt jönnek létre. Nagyban hozzájárulunk magunk, főként a táplálkozásunkkal, túlsúlyunkkal, de szerepet játszik persze a lehangoltságunk, mozgáshiányunk is. Az ételekben minden olyan anyag, ami nem feltétlenül fontos az élethez, ami túlsúlyhoz, salakanyagképződéshez vezet, ami testidegen fehérjéket jelentős mennyiségben tartalmaz, az támogatja a gyulladásos folyamatokat. Gyulladások keletkezhetnek az emésztőrendszerben, légútakban, érrendszerben, izületekben, epeutakban, de az allergia is gyulladás és az érelmeszesedés, a köves megbetegedések valamint a daganat is egyfajta gyulladásos folyamatként indul.
Kerülendő gyulladásfokozó élelmiszerek
Az iparban használt fehér cukor csökkenti az immunrendszer aktivitását. A tejtermékek gyulladásfokozók, különösen a bakteriális, virális gyulladásokat támogatják, szinte táplálja a kórokozókat. A transzzsírsavak a zsíradékokat tartalmazó ételek gyártása során kerülhetnek az élelmiszerbe, nem természetes térszerkezetű zsírsavak, melyek így a szervezetben nem épülnek be és nem bomlanak le, gyulladást keltenek. Ugyanez vonatkozik az állati zsírokban található arachidonsavra. Ezért a transzzsírsavakat és telített zsírsavakat tartalmazó zsíradékok: állati zsírok, sütőolajok, margarinok, gyorséttermek számtalan terméke, pékségek termékei, csipszek rontják a gyulladásos folyamatokat.
Húsok: különösen veszélyesek a tömegállattelepeken tenyésztett állatokból készült húsok, de valójában mindegyik hús nagy mennyiségű idegen fehérjét, telített zsírsavakat, koleszterint, antibiotikumokat és gyógyszereket tartalmaz.
Alkoholok: egyik alkohol sem életszükéglet az ember számára. Irritál, felesleges energiát tartalmaz, ami pedig felesleges az gyulladást kelt.
Tojás az egyik leggyakoribb élelmiszer, amire az emberek intoleránsak. Tapasztalatom szerint minden második személy intoleranciát mutat a búza és rozsételekre is.
Halott élelmiszerek olyan félkész, konzervált, túlhűtött élelmiszerek, melyek elvesztették élő molekuláris struktúrájukat, biológiai energiájukat, eredeti pH-jukat, eredeti ozmotikus nyomásukat, ásványi anyag és vitamintartalmukat. Konzervek, mirelitételek, félkész ételek, ételporok, csírátlanított, besugárzott élelmiszerek tartoznak ide.
Pancsolt élelmiszerek: szószok, édesített joghurtok, pudingok különösen gyulladástámogatók. Csípős fűszerek fokozhatják a gyulladásokat. A kávé savas pH-ja folytán szintén gyulladásfokozó.
Gyulladáscsökkentő ételek
Olyan élelmiszereket érdemes fogyasztani, melyek nagyon gazdagok antioxidánsokban pl. a noni gyümölcs, goji bogyó, mangusztán, homoktövis vagy gazdagok gyulladáscsökkentő enzimekben mangó, papaja. Az árticsóka, a fokhagyma nagyon fontos gyulladáscsökkentő flavonoidokat, kénes antibakteriális anyagokat tartalmaz. A hidegen sajtolt olajok, illóolajos gyógynövényfűszerek (kurkuma, gyömbér, kardamom, római kömény, ánizs, stb.), vagy gyógynövények (menta, ánizs, édeskömény, cickafarkfű, kamilla, kakukkfű, pemetefű, tölgyfakéreg) azért fontosak, mert belőlük gyulladáscsökkentő illóolajok, csersavak és zsírsavszármazékok, abból pedig prosztaglandinok keletkeznek, valamint erősítik az immunfolyamatokat. A szódabikarbóna és más bázikus porok növelik a szervezet alkáli tartalékát és így a gyulladásokhoz szükséges savas közeget csökkentik. A zöldségek mindegyike javítja (növeli) a szervezet pH-ját, ezért a zöldségfogyasztás már magában is gyulladáscsökkentő. Gyulladást csökkent, ha növeljük a folyadékfogyasztást.
Gyulladáscsökkentő hatású, ha elegendő, legalább két, két és fél liter folyadékot fogyasztunk, ha egy-egy falatot legalább 30-40x megrágunk, ha lassan, megfontoltan étkezünk, ha egyszerű ételeket eszünk és nem összekevert, sokféle ételt. Gyulladást csökkent a frissen szedett, a nem hőkezelt, az adalékanyagoktól mentes élelmiszer (saláták, főzetlen zöldségek és gyümölcsök), ha a gyümölcsök érettek.
Gyulladásos állapot diagnosztikája
A laboratóriumok ma már végeznek olyan nagyon érzékeny vizsgálatokat, melyek időben mutatják a szervezet megnövekedett gyulladáskészségét, azt is, amelyet a páciens még nem érezhet (CRP, LDH, TNF-alfa, ANA stb.). Ugyancsak láthatunk gyulladásos jeleket időben a sötétlátóteres mikroszkópia, vagy a BETA, vagy a termovíziós vizsgálat során. Az ilyen eredmények kellő okot szolgáltathatnak, hogy étrendet váltsunk, időben visszafordítsuk a folyamatot és ne későbbi antibiotikum, kortizon, nem-steroid gyulladásgátló, fájdalomcsillapító kezelésben bízzunk
Kommentek
Telek Éva fitoterapeuta 8 óra ago
2013-08-18
Én is ezeket tanácsolom az embereknek,de sajnos kevesen fogadják meg.Kevesen tudnak életmódot váltani,inkább ülnek az orvosi rendelőkben,szedik a sok drága gyógyszert,-és még betegebbek lesznek.
Már a kisgyermekek is betegek,hiszen megveszik nekik a csipszet,kekszet,kólát,cukrozott üdítőket,ami veszélyes transzzsírokat,tartósítószert,szinezéket,ízfokozót tartalmaz.A virsli,felvágottak,mustár,kecsap szintén,és otthon pedig változatlanul a panírozott,olajban sült,túlsózott ételek,édes sütemények,torták a kedvencek.Kevés salátát,zöldséget,savanyúságot fogyasztanak.Meg sem fordul sok anyuka fejében,hogy a csoki,nyalóka helyett 1 sárgarépát,1 szelet karalábét,almát,vagy olajos magvakat,aszalt gyümölcsöt rágcsáljon a gyerek,hiszen Ő sem teszi.
Sok éve írogatok,adok életmód tanácsot,recepteket teszek fel,mégis még mindig rácsodálkoznak,hogy ezt most hallják először.pl.nem ismerik a csicsókát,ami már nagymamám kertjébe is volt.Nem tudják,hogy a tartósítószerek rákkeltők és fölöslegesek.Ezeket a házi orvosnak is el kellene mindig mondani.Aztán az is eléggé káros,hogy sokan adnak itt egymásnak tanácsot,-nem orvos,nem természetgyógyász,nem fitoterapeuta,pl.gyógyteákat,keverjen bele ecetet,meg illóolajat.meg tegyen zsályateát forró vízbe.A gyógyteát leforrázzuk és lefedjük 10-15 percig,a zsályát meg főzni kell 3 percig a tujontartama miatt.Hajam szála az égnek áll! És hozzám nem jönnek! 🙂
Hübner Zsuzsa 9 óra ago
2014-01-26
Hol lehet magát megtalálni kedves Éva?
Anita 17 óra ago
2014-05-12
Tisztelt doktorur!Evek ota chron beteg vagyok.Jelenleg xylamin plusz kapszulat szedek,ennek koszonhetoen jobban vagyok es hizni is tudtam.Szedhetek meg melle Omega 3 kapszulat?Es gyomberteat ihatok?Varom valaszat.Tisztelettel Anita
Dr. Tamasi József 4 óra ago
2014-06-16
Kedves Anita!
Igen, nyugodtan szedhet ilyen tablettákat. A gyömbér tea véleményem szerint nem annyira jó a chron gyulladásához. Üdvözli Tamasi dr.
csila 10 óra ago
2015-04-25
köszöntöm.szeretném megkérdezni hogy krónikus gyomorhurutra milyen élelmiszreket fogyaszthatok?köszönöm
Dr. Tamasi József 15 óra ago
2015-04-29
Kedves Hölgyem! Igen a gyomorhurut szinte mindig táplálkozási hiba eredménye, ezért a diéta bevezetésével rendbe is tud jönni. Javaslom, hogy a Tamasi diétat kövesse, amit itt az oldalon megtalál. http://www.tamasidr.hu/tamasi-dieta/
üdvözli Tamasi dr.
Ági 11 óra ago
2015-06-12
Kérem segítségét, izületi, nyáktömlő gyulladásom van, kérdezem van-e valami természetes gyógymód, kezelés erre, nagyon kellemetlen dolog, de írtózöm az inyekcióktól.
Előre is köszönöm válaszát,
Ági
Dr. Tamasi József 5 óra ago
2015-06-20
Kedves Ági! Természetesen van segítség, de a természetgyógyászat úgy működik, hogy megkeressük a gyulladás okát és azt kezeljük. Ehhez szükség van a páciens vizsgálatára és kikérdezésére. Biztosan lesz diéta a javaslatok között, azon túl pedig kezelések, ami sajnos sokszor szúrásos, de a beteg kérésére lehet alternatívákat találni. Tehát ha felkeres tudok tovább segíteni Önnek. KÉrem, hogy kérjen időpontot a 30 574 9968 telefonon. Üdvözli Tamasi dr.
Komádi Zsolt 20 óra ago
2015-07-05
Tisztelt doktor úr! 40 éves vagyok,panaszaim két és fél hónapja kezdődtek, nagyon sűrün kellett pisilnem nagy mennyiséget. A háziorvos Sumetrolint írt fel amitől úgy megfájdult a derekam,hogy végül lábra sem bírtam állni. Ezután rengeteg vizsgálat következett és találtak is több gyulladást a szervezetemben, amiket mindig antibiotikumokkal próbáltak kezelni, de gyógyulás egyiktől sem következett be. Találtak gyomorgyulladást, prosztatagyulladást és izomgyulladást. Ezek a gyulladások szinte egyszerre jelentkezdtek, de az orvosok szerint ilyen betegség nincs ami ilyen tüneteket csinál egyszerre. Mai napig is sokat kell pisilnem főleg éjszaka. Próbáltam diétázni amitől jobb lett,de panaszaim nem szüntek meg. Családom unszolására elkezdtem rendesen táplálkozni, amitől állapotom csak romlott, panaszaim felerősödtek. CRP szintem egy kicsit a határérték felett van, de a vérem nem mutat eltérést máshol, megcsinálták az összes tumormarketet, voltam CT vizsgálaton és minden leletem negatív lett. Kérem a segítségét abban, hogy az ön által leírt diéta elegendő-e.
Zsolt 20 óra ago
2015-07-05
Kérem, hogy az előző levelemnél a vezetéknevet vegyék le ha lehetséges.
Szegedi Barna 1 óra ago
2015-07-23
Kedves Doktor Ur! Volt alkalmam már bőven épületes marhaságokkal találkozni, de az ön irománya se kutya ám!: „A gyulladás a szervezetünk egyik alapvető kóros reakciója”.A gyulladás, kedves doktor ur, nem kóros reakció! Kifejthetném Önnek, de szerintem Maga is pontosan tudja. Mint ahogyan azt is, hogy amiket felsorolt mint gyulladást kiváltó élelmiszert, azok közt nélkülözhetetlen élelmiszerek vannak! Maga nem tudja, hogy az emberek immunrendszere az, ami nem normálisan működik? S az immunrendszer, nem a Maga által felsorolt élelmiszerek miatt nem működik normálisan, hanem az élelmiszernek nevezett vegyianyagok, adalékanyagok tömkelege miatt!A Maga által felsoroltak közül a transzzsirsavat tartalmazó ételek, az alkohol és valamennyi feldolgozott étel, valóban nem szolgálja az egészséget. Azonban a többivel nincs semmi gond. Még a cukor sem káros, ha mértékkel fogyasztja valaki! (A napi cukorszükséglet 6-8 gramm. S hogy ez répacukorbó származik-e vagy nádból, az mindegy. A répacukor messze egészségesebb pl a kukoricaszirupnál, s valamennyi mesterséges édesítőnél!, Uram!)Azután, kiváncsi volnék, hogy Magát kielégítenék-e azok az „érdemes fogyasztani” ételek, amiket felsorolt!? Pl a szódabikar. Vagy a pemetefü? Vagy a többi füszer?Maga szerint van olyan ember akit kielégít egész napon át a zöldség? Azután, ugy véli Ön hogy zöldséget lehet enni büntetlenül bármennyit?Szokott Ön tájékozódni, amióta elvégezte az orvosi egyetemet? Ugyanis az eszetlen koleszterin-elmélet már rég megdőlt, Doktor ur! S már az állati zsir is rehabilitálva lett, sőt a legegészségesebbnek számit! S azzal sincs tisztában hogy a telitettzsir nem egészségtelen hanem létszükséglet?Kedves Doktor ur! Nyugodtan törölje ki amit irtam, ha sérti Önt. Azonban gondolkodjon el a benne foglaltakon, mert ma már egyre több ember veszi észre ha az orvos hazudik!
Flóra 8 óra ago
2017-03-28
Üdvözlöm,
Kérdésem az lenne, hogy az AB kúrák miatt tönkrement emésztőrendszer rendbehozatalára van remény? Tökéletes emésztőrendszerem volt de a sok AB és gyomorsavgátló tönkretette (amellett, hogy az alap problémát nem oldotta meg a rengeteg antibiotikum).
Köszönettel,
Flóra
Dr. Tamasi József 4 óra ago
2017-04-13
Kedves Hölgyem! Természetesen van remény, hosszú kitartó munkával. Ehhez kell ismerni a jelen tüneteit, készségét életmódja változtatására és közösen kell kialakítsuk, amivel eredményt érhet el.
Üdvözli
Tamasi dr.